Ön itt van: FőoldalInformációkUtazási tudnivalók

Általános utazási tudnivalók

A Moné Közhasznú Egyesület NEM utazási iroda.

A Programokat a tagok javaslata, igényei alapján, non profit jelleggel magunknak szervezzük. Az elsődleges célunk, hogy kevesebb pénzből többet látva utazhassunk együtt. A Programok megvalósulása a jelentkezők számán múlik. A programjaink zöme nem tagsághoz kötött, így szívesen látunk barátokat, családtagokat, ismerősöket is. Az utazásokon való részvételnek szabályai vannak, melyeket az alábbiakban ismertetünk:

Programok tervezése

A kívánt utakat, kirándulásokat először egy tervezet formájában a honlapon közzétesszük. A tervezet csak a hozzávetőleges költségeket, programokat és időpontot tartalmaz. A közzététel célja, hogy az előzetes reagálásokból következtetni tudjunk az érdeklődés nagyságára. A részvételi szándékot ilyenkor is lehet jelezni. Ez semmiféle kötelezettséggel nem jár, csak érdeklődésnek számít.

Program meghirdetése és a jelentkezés

Ha elég sokan érdeklődnek a tervezett program iránt, akkor az Egyesület vezetősége saját hatáskörben kitűzi a program pontos idejét, kiszámolja a részvételi díjat és egyéb költségeket, majd a programot megszervezi és meghirdeti. A meghirdetés és a jelentkezés a honlapunkon, vagy e-mail-ben történhet. Jelentkezni lehet egyénileg és csoportosan (családilag) is. Minél korábban megvan a csoportlétszám, annál olcsóbban és rugalmasabban lehet az utazást és szállást intézni, ezért a korai jelentkezést esetenként ösztönözzük.

A lemondás

Bárkinek közbejöhet valami ok, ami miatt a részvétele lehetetlenné válik. Ekkor a részvétel a lemondási határidő előtt minden következmény nélkül lemondható. A lemondási határidő után a teljes részvételi díjat visszaadni nem tudjuk, viszont bárkit küldhet maga helyett. Ritkán fordul elő ilyen, és ekkor minden segítséget megad az Egyesület is, hogy a helyzet megoldódjon. Általános alapelv, hogy az egyén érdekei fontosak számunkra, de semmiképpen nem veszélyeztethetik a program megvalósulását és/vagy nem eredményezhetik a többi jelentkező költségeinek növekedését.

A program törlése

Azok a programok, melyekre nincs meg a megfelelő számú jelentkező, már a tervezet fázison sem jutnak túl általában. Mindazonáltal elképzelhető olyan eset, hogy a programot az egyesület lemondja. Ez esetben a befizetett részvételi díjakat a befizetők számlájára visszautaljuk. Ez a megoldás csak a végső esetben fordul elő. Arra törekszünk, hogy a meghirdetett programokat – akár csökkentett létszámmal is – elindítsuk.

Határidők

A lemondási határidő "Egy napos programok" esetén 14 nap, Hétvégi, vagy családi nyaralás esetén 30 nap az indulás dátumához képest.

A részvételi díj kiegyenlítése

A programokon való részvétel általában nem ingyenes. A részvételi díjakat a honlapon tesszük közzé.

Az Egyesületünk non-profit, közhasznú egyesület és mint ilyen, nem rendelkezik jelentős pénzeszközökkel a foglalási előlegek befizetéséhez. Ezért a fizetés a következők szerint történik:

- Előleg

Ha a jelentkezés előleg befizetéshez kötött, akkor az előleg összegét átutalással vagy készpénz befizetéssel a jelentkezés után mihamarabb kérjük befizetni. A Jelentkezés csak akkor válik érvényes Foglalássá, ha az előleg a számlánkra beérkezett.A helyek foglalása a befizetések sorrendjében történik! Ha az előleg befizetése nem történik meg, email-ben vagy ha adtál meg telefonszámot akkor telefonon értesítünk. Ha semmiféle válasz és az előleg sem érkezik meg, a jelentkezést minden további figyelmeztetés, könyörgés nélkül töröljük.Az előleg összegének legkésőbb a jelentkezési határidőig be kell érkeznie.

- Több részletben történő befizetés

Ha a meghirdetett részvételi díjnál kevesebb befizetés történik, azt automatikusan előlegnek tekintjük. Ha az út előleg fizetéshez kötött, akkor a jelentkezési határidőig a befizetett részletek összegének el kell érnie a meghatározott előleg összegét. Az utolsó részlet beérkezésének határideje a lemondási határidő.

- A teljes részvételi díj

A teljes részvételi díj - ha volt befizetve előleg akkor a hátralék - összegének befizetési határideje a lemondási határidő.Akkor az egyes befizetéseket összegezzük és ekkor készül el a hivatalos utaslista. Az utaslistán mindenki szerepel, aki a befizetéseket teljesítette. Aki elmaradt a befizetésekkel, azt a lemondási határidő előtt értesítjük és lehetőséget adunk rá hogy befizethesse a hiányzó összeget. Amennyiben az értesítés eredménytelen és a befizetés nem történt meg, úgy a jelentkezést a lemondási határidő után töröljük. Lemondási határidő utáni jelentkezés értelemszerűen csak a teljes részvételi díj megfizetésével lehetséges.Aki a részvételi díjat nem fizeti meg teljes egészében, az a programon nem vehet részt.

Részvételi díj visszafizetése

Lemondási határidő előtti lemondás esetén a teljes befizetett összeget visszafizetjük.

Lemondási határidő utáni lemondás esetén a kötbérek és nem lemondható költségek összegével csökkentett részvételi díjat tudjuk visszafizetni. Ilyen esetben ha tudsz magad helyett más résztvevőt küldeni a foglalás természetesen átregisztrálható egészen az utazás kezdetéig. Ha ez sem sikerül, egyesület mindent elkövet, hogy a szállás és étkezés létszámát kötbér felszámolása nélkül módosítsa. A visszafizetés csak az utazás után, a lemondási költségek ismerete után lehetséges.

Utazási tudnivalók

Az indulási időpont és helyszín(ek) felkerülnek a honlapra és/vagy a jelentkezéskor megadott e-mail címre el is küldjük külön. Ezek után semmi más dolgotok nincs, csak időre megjelenni és jól érezni magatokat!

Kelt: 2012. május 6.

-=Moné vezetőség=-