Ön itt van: FőoldalProgramjainkÉlménybeszámolókÁllati kalandok Pozsonyban

Állati kalandok Pozsonyban

Pozsony, Állatkert 2012 április

A társaság ismételten klassz volt, és…hát igen,megvolt kaland is!:) Bevonzottuk!

Az egyik orángután kiszabadult a kifutóból, természetesen akkor, amikor csoportunkból ott voltak egy páran!:) A fiúk értesítették a gondozókat, addig Karcsi és András próbált közelebbi kapcsolatba kerülni vele, sikertelenül. Azt mondták, nagyon emberi megnyilvánulásai voltak, de bizalmatlan volt, tartotta a 2 méter távolságot.

OrangutanMiután újra bezárták a gondozók a kifutóba, azt lesték, hogy hol szökhetett ki. Az orángutánnak rá volt írva az arcára, hogy mennyire palira veszi őket!:) Ahogy az orángután felkapaszkodott a hálóra (ami a kifutó tetejeként szolgált), rögtön elkezdték hungarocellel ütögetni a hálót, hogy a majom másszon le róla. Őt ez nem nagyon zavarta, kinevette őket. A szomszéd kifutóban levő csimpánzok meg felültek egy-egy fára, és moziztak, hogy mi lesz ennek a vége…Ezt már mi sem vártuk meg.

Másik nagy élményünk a fehér tigrisek és az oroszlán volt! Gyönyörűek, látni kell őket!

Aztán a csapat nagy része a csüngő hasú kismalacoknál ragadt le. Nagyon aranyosak voltak.

A park nagy, dombos területen található, félig kihasználatlan, ehhez képest kevés állat van itt. De valószínűleg ezzel tisztában vannak, mert bővítik, csinálják az állatkertet. Ennek keretében valósították meg a Dínóparkot is. Meglepően sok dinoszaurusz szobor volt, jól beleillettek a környezetbe. A gyerekeknek nagyon tetszett, a felnőtteknek kevésbé. A 3D-s mozi egy kis faház, ahova kb.15-en férnek be, és egy 10 perces filmet vetítenek le a dinoszauruszokról. Voltak benne jó effektek, szlovákul nekem pont elég volt ennyi!

A gyerekek számára vannak játszóterek, trambulin, homokozó, tehát velük egy napot el lehet itt tölteni. Az ár-érték arány jó, a belépő 4,50 Euro a felnőtteknek és 3 a gyerekeknek. A büfé árak sem drágák, pl. hot-dogot 1 Euroért lehetett venni.

Két órát sétáltunk a városban is, megkerestük a híres szobrokat, és kívülről megnéztük a nevezetességeket. A belváros nagyon szép, felújított, karbantartott házak jellemzik. Sajnos a koronázó templomba nem jutottunk be a folyamatos esküvők miatt…

A sok gyaloglástól kellemesen elfáradtunk – természetesen a gyerekek nem! -, de vasárnap volt idő a pihenésre.

Jó volt veletek, köszönjük a részvételt!:)

Néhány további fotót itt találtok: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.362969553754636.97393.149041115147482&type=3